2010. március 18., csütörtök

Utinapló

...avagy egy kis kudarc és egy Karcos Murci nem tántorít el minket

2010. február 20-án felvirradt a várva várt nap, amikor is lelkes kis csapatunk útnak indult, hogy legyőzze veszélyes ellenségeit: a többi színjátszó csoportot. Hajnalok hajnalán felkerekedtünk a buszra és útnak indultunk Tiszaújvárosba, hogy a VIII. Amatőr Gála második fordulóján részt vegyünk. A vidám utat hamar megtéve elsőként foglaltuk el az öltözőt, ahol egy kis smink és ruhaváltás után jöhetett is megmérettetés.

Az előadásunkig beültünk a nézők sorába, hogy megfigyeljük ellenfeleinket. Láttunk táncoló Gimnasztrádát, hagyományokat ápoló szerepjátékot, versmondókat, egyszóval színvonalas műsort, olykor megkérdőjelezve az amatőr kitételt. Velünk együtt figyelt a háromtagú női zsűri is.
Majd hirtelen mi következtünk, annak rendje és módja szerint előadtuk a színdarabot, talán kicsit izgatottabban a szokottnál, hisz a döntőbe jutás volt a tét.

Rövid pihenő után következett is az eredményhirdetés: színjátszó kategóriában tovább jutott a Karcos Murci Hagyományőrző Színjátszó Egyesület, (amely nevet nem árt megjegyezni :P)… Pillanatig erős csalódottság lett úrrá rajtunk. De hogy megtudjuk a döntés okát, kikértük a zsűri véleményét, amelyet ezúton is köszönünk, hisz komoly, szakmai kritikát kaptunk, természetesen, amit lehet, megfogadunk legközelebb, amivel meg nem értettünk egyet azt nem :). És bár a haza vezető úton még éreztünk némi neheztelést, küldetésünket mégis tovább folytatjuk: megnevettetjük a közönséget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése